Rólunk

Üdvözlöm a honlapunkon!

Simon Balázs 41 éves, épületgépész vagyok. Budapesten élek a családommal (feleségemmel, és 3 kislányunkkal). Idén 24 éve, hogy elvégeztem a gázvezeték és gázkészülék, víz és központi-fűtésszerelő, szakiskolát. Megszakítás nélkül, folyamatosan a szakmámban dolgoztam, dolgozom. 21 évig (iskolai gyakorlatot is ennél a cégnél tettem le) ugyanannál az épületgépészeti, és kivitelezési cégnél dolgoztam, mint területi vezető, én mértem fel a munkákat, irányítottam az embereket, és természetesen minden kivitelezésben részt vettem, illetve ezekért a munkákért én feleltem. Rengeteg lakásban, családi házban, terveztünk, és kiviteleztünk fürdőszobákat, fűtési rendszereket, (padló, vegyes tüzelésű, kombi-cirkós, vagy akár falfűtést). Családi házaknál csatorna rendszerek tervezését, kivitelezését gázvezetékek, készülékek tervezését, kivitelezését, valamint átadását biztosítottuk a megrendelőknek. Budapesti Japán étterem hálózat teljes gépészetét csináltam, hűtő, fűtő rendszerét építettem ki. A mai napig ezeknek a karbantartásával is én foglalkozom. Magyarországi közért hálózat teljes gépészeti kiépítését, karbantartását hajtom végre.  Ez csak pár példa volt a bemutatkozásomban, a többi munkámat elolvashatják a referencia címszó alatt. 2018-ban úgy döntöttem, hogy megpróbálok saját lábra állni, hiszen a kellő szakmai tapasztalatom, és gyakorlatom maximálisan meg van hozzá. Így elkezdtem a saját kis vállalkozásomat beindítani. 2018 februárjában megalpítottam a saját Kft-met mely SIBA-VGF Kft. néven szerepel. Valamint 2018 novemberében Mesteri fokot szereztem a gáz szakmámon belül, így nem csak gáz kiépítésével, hanem átadásával is valamint oktatásával is foglalkozhatok. Államilag támogatott fűtési rendszerek korszerűsítésének teljes tervezésével, kivitelezésével, átadásával, valamint karbantartásával kapcsolatban is állunk rendelkezésére.


Remélem a jövőben, személyesen is találkozhatom Önnel-Önökkel, és szakmai tudásomat, tapasztalataimat megmutathatom, bebizonyíthatom!